• Nyomtatás

Aktualitások

Várandósság – magzati kor

A Kohorsz ’18 adatfelvétele 2018 elején vette kezdetét a várandósok felkeresésével, így hazánkban egyedülálló módon már magzati korban sokat megtudhattunk a születendő gyermekek társadalmi-demográfiai hátteréről. A mintavételhez az országos védőnői hálózat területi körzeteit vettük alapul, így tudtuk biztosítani a minta reprezentativitását.

Az adatfelvételhez 8287 várandós csatlakozott. A velük történő adatfelvételt – megfelelő felkészítést követően – a körzetben dolgozó védőnők végezték: összesen 721 védőnő és 64 vezető védőnő segítette az adatfelvételt, amely 2019 márciusában zárult.

Féléves kohorsz-babák

Kutatásunk második adatfelvételi hullámára a megszületett gyermekek féléves korában került sor, 2018. június és 2019. november között. Ezt a lekérdezést szintén a védőnők végezték. A féléves csecsemőket vizsgáló szakaszban 7859 fő ismét válaszolt a megkeresésünkre. Emellett további 384 olyan kismama is becsatlakozott a kutatásba, akiket védőnőik a korábbiakban is felkértek már, ám a várandós kérdőívre valamely oknál fogva nem tudtak válaszolni. Így a féléves kutatási szakaszban összesen 8365 gyermek – köztük 243 ikerbaba – felnövekedéséről gyűjthettünk adatot.

Másfél éves gyermekek és apakutatás

2019 áprilisában ismét felkerestük válaszadóinkat a gyermekük másfél éves korában esedékes kérdőívekkel. Ezeknek a kérdőíveknek a felvételét már hivatásos kérdezőbiztosok végezték, az Inspira Research Kft. munkatársai. Az adatfelvétel nem várt különlegessége sajnos az lett, hogy a koronavírus terjedése miatt, a veszélyhelyzet 2020. márciusi bejelentésétől annak júniusi feloldásáig a terepmunka szünetelt, és azt követően is nehezített körülmények között folytatódhatott csak – tekintettel a vírus második szakaszának őszi felfutására. Az adatfelvétel 2020 decemberében zárult, mintegy 5000 anya/gyermek részvételével.

Ennek a kutatási szakasznak fontos célkitűzése volt az is, hogy az anyák mellett az apákat is felkeressük és az ő nézőpontjukat is megismerjük. Ennek érdekében egy mintegy 20 perces telefonos kérdőívet állítottunk össze, amely többek között kitért az apák gyermekkel végzett tevékenységeire, a gondozási feladatok megosztására, az apai szerepfelfogásra, és a munka és családi élet összeegyeztetésének nehézségeire. Mintegy 2000 apa tisztelt meg minket válaszaival.

Anyai munkavállalás

2021 novemberében zárult le a következő, anyai munkavállalásra vonatkozó adatfelvételi hullám, amelynek során egy éven keresztül telefonon kérdeztük a 2,5 éves gyermekeket nevelő anyákat arról, hogy a GYED időszakának lejártával hogyan szervezik a mindennapokat, a gyermekfelügyeletet és hogyan alakult munkavállalói karrierjük. Összesen mintegy 5700 anya osztotta meg velünk tapasztalatait.

Hároméves gyermekek

2021 májusában indult a következő adatfelvételi hullámunk, amely szintén sokféle témakört ölelt fel. Kérdeztük az anyákat például saját és férjük/partnerük munkavállalásáról, a kettejük közötti munkamegosztásról, valamint a hároméves gyermek mindennapjairól, fejlődéséről és egészségéről. Ez az adatfelvételi szakasz 2022. júniusban közel 6000 résztvevővel zárult.

Dél-dunántúli Vizsgálat

A fentiek mellett 2019. április és 2020. március között a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetével együttműködésben egy mintegy 250 fős Dél-dunántúli almintán pszichológiai kérdésekre fókuszáló kiegészítő kutatási szakasz is zajlott a gyermekek egyéves korában.

A vizsgálat célja az volt, hogy egy kisebb csoport megkeresésével még pontosabb képet kaphassunk a gyermekek érzelmi és megismerő képességeinek fejlődéséről, és az ezekre hatást gyakorló tényezőkről. Az adatfelvétel során a szakértő kérdezők a szülői kérdőívek felvétele mellett a gyermekekkel végzett játékos feladatok megfigyelése során regisztrálták a gyermekek viselkedését és képességeit.

Ötéves gyermekek

2023 áprilisában indult a következő adatfelvételi hullámunk, amelynek során az óvodás- és iskoláskor határán álló gyermekek családjait keressük fel egy online kérdőív keretében.


A kutatás további híreiről a kutatás önálló weboldalán tájékozódhat.