Előszó a "Roma népesedési viszonyok, 1990–2011" tematikus különszámhoz

Szerzők

  • Szabó Laura

DOI:

https://doi.org/10.21543/Dem.65.2-3.1

Absztrakt

A Demográfia című folyóirat különszámát a roma népesség demográfiai folyamatainak bemutatása céljából szerkesztettük. A feladat nem volt könnyű, hiszen a definíciós eltérések miatt egyrészt nem magától értetődő, hogy ki a roma, másrészt, a statisztikai adatgyűjtések nem mindig tartalmazzák a népesség megoszlását etnikai háttér szerint. A módszertani nehézségek ellenére úgy gondoljuk, hogy az elérhető statisztikai adatokat fel kell dolgozni és be kell mutatni, hiszen ennek során olyan összefüggésekre tudunk rámutatni, amelyek segítenek megérteni a roma népesség demográfiai viselkedését. Ezért a KSH Népességtudományi Kutatóintézet Demográfia különszámában olyan tanulmányokat gyűjtöttünk össze, amelyek a 2000-es évek első felében, Magyarországon (és a szomszédos országokban) élő roma népesség demográfiai jellemzőit elemzik: bemutatják a roma népesség termékenységi, halandósági, migrációs viszonyait és a demográfiai szempontú asszimilációt. Ha leírjuk ezeket a folyamatokat, áttekintjük ezek időbeli alakulását, illetve feltételezéseket fogalmazunk meg a jövőbeni trendekről, akkor arra is vállalkozhatunk, hogy megbecsüljük a roma népesség számának és korszerkezetének 2050-ig tartó alakulását.

Kulcsszavak: roma népesség, roma előreszámítás, termékenység, halandóság, migráció, etnikai reprodukció

##submission.downloads##

Megjelent

2023-01-30