A magyarországi történeti demográfiai kutatás vázlatos története (1945-2020)

Absztrakt

Miközben a politikai makrokörnyezet az 1950-es évek végétől viszonylag kedvezően alakult, és a történeti demográfusok más társadalomtudományok képviselőihez képest viszonylag szabadon működhettek, a tudományterület folyamatosan súlyos intézményes problémákkal küzdött. A demográfia általában és a történeti demográfia nem épült be az akadémiai kutatási rendszerbe, nem kapott helyet az egyetemeken, nem volt és ma sincs biztosítva a demográfusképzés, illetve a történeti tanszékek nem neveltek ki a történeti demográfiával professzionálisan, a kor követelményeinek megfelelően foglalkozó szakembereket. Ennek eredményként a történeti demográfiai kutatások elsősorban a Központi Statisztikai Hivatal intézményeiben (Könyvtár, Levéltár, Népességtudományi Kutatóintézet) folytak, de a kutatómunka mindig néhány kutató személyes erőfeszítésére épült. Noha folyamatosan születtek jelentős eredmények, folytak korszerű kutatások, amelyek időnként a nemzetközi tudományos életbe is beépültek (pl. Andorka Rudolf családrekonstitúciós kutatásai), ezek mindig kiskapacitású, a történettudomány szempontjából nézve marginális jelentőségű erőfeszítések voltak. Az eredmények korlátozott körben váltak ismertté, elfogadottá, nem épültek be az egyetemi képzésbe. Így a kutatás professzionális része nagyrészt megmaradt a KSH keretei között, ezenkívül pedig nagyon erős maradt az előző korszak hagyománya, a népességszám változásaira, a népesség etnikai és felekezeti összetételére irányuló kutatások. Vannak tehát fontos eredmények, jelentős életművek az egyik oldalon, ugyanakkor a legfontosabb források kritikai feldolgozása, digitalizálása sem valósult meg, és jórészt hiányoznak a szisztematikus, az egész ország népesedési folyamatainak megismerésére irányuló korszerű kutatások. A tudományterület máig komoly utánpótlási gondokkal küzd, és összességében a hasonló méretű, környező országokhoz képest is hátrányos helyzetben van.