család
A magyar demográfiában és statisztikában a házastársi vagy élettársi, illetve vérségi kapcsolatban együtt élők legszűkebb körét jelenti, de része az örökbe fogadott vagy nevelt gyermek is. A család lehet párkapcsolaton alapuló, házaspáros típusú család (házastársi vagy élettársi kapcsolatban élők nőtlen, hajadon gyermekkel vagy gyermek nélkül), és egyszülős család (apa vagy anya hajadon, nőtlen gyermekkel), amely a szülők válása, szakítása, az egyik szülő különköltözése vagy halála, illetve párkapcsolaton kívüli születés következtében jöhet létre. A házaspáros típusú családot és az egyszülős családot szokás családmagnak vagy nukleáris családnak is nevezni.
A házaspáros típusú családdal megegyező összetételű a mozaikcsalád is, tehát két, párkapcsolatban élő felnőtt és legalább egy gyermek alkotja. A klasszikus családdal szemben azonban a mozaikcsaládok esetében az egyik szülő már fennálló szülő–gyermek kapcsolathoz csatlakozik, így egyrészt a családban az egyik felnőtt nincs vér szerinti kapcsolatban a gyermekkel/gyermekekkel, másrészt két egyszülős család egyesülésével előfordulhat, hogy a családban élő gyermekek között sincs vérségi kapcsolat. A mozaikcsaládban a vér szerinti gyermekek mellett vagy helyett élhetnek örökbe fogadott vagy nevelt gyermekek is, ám ez esetben is igaz, hogy az egyik felnőtt utólag csatlakozott a családhoz.
A háztartásfőhöz (lásd a Háztartás szócikket) hasonlóan minden családban elkülöníthető a családfő, aki a házaspárok és élettársak esetében a férj vagy a férfi élettárs, egyszülős családokban a szülő, azonos neműek élettársi kapcsolatában pedig a pár idősebb tagja.
A demográfiában gyakran használt mutatószám az egyszülős családok aránya az összes családon belül, mivel az egyszülős családok számának, arányának növekedése a napjainkban is zajló családstruktúra-változás egyik legfontosabb eleme.
Számítási példa:
Egyszülős családok aránya
Magyarországon 2011-ben a családok 19,8 százaléka egyszülős család volt. A családstruktúra gyorsuló változását jól mutatja, hogy 1970-ben még csak a családok 9,1 százalékát alkotta egyszülős család, arányuk 1990-re 12,3 százalékra nőtt, húsz évvel később pedig már a családok közel ötödét tették ki.
Szócikk letöltése PDF-dokumentumként.