Rendezvényeink
Megjelent a Demográfiai portré 2018
2018. november 5-én bemutattuk a Demográfiai portré 2018 - Jelentés a magyar népesség helyzetéről c. kötetünket Budapesten, a KSH Keleti Károly termében.
Elsősorban a szakmai közönséget vártuk a rendezvényre, de a sajtó is nagy érdeklődéssel kísérte: összesen több, mint százan vettek részt a bemutatón.
Az nagyszabású eseményt Őri Péter, intézetünk igazgatóhelyettese nyitotta meg, majd a kötetet elsőként Spéder Zsolt igazgató mutatta be. Felkért előadóink a saját szakmai szempontjaik alapján fogalmazták meg gondolataikat, meglátásaikat a kötettel kapcsolatban.
Felkért előadók:
Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára
Veres Valér, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense
Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) mb. elnöke
Vaskovics László, az MTA külső tagja, a Bambergi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, a Bambergi Állami Családkutató Intézet nyugalmazott igazgatója
Ismertető a kötetről
Immár 4. alkalommal, de változatlan céllal készült a KSH Népességtudományi Kutatóintézet (NKI) kiadványa: tudományos elemzésekkel megalapozott és alátámasztott demográfiai ismereteket és összefüggéseket kíván bemutatni – röviden és közérthetően, ábrákkal és táblázatokkal illusztrálva – a kérdés iránt érdeklődő szakmai és laikus közönség számára.
A kiadványban az NKI kutatói az alábbi témákat elemzik: párkapcsolatok, válás, gyermekvállalás, apaság és a férfiak családi szerepei, családtámogatás és női munkavállalás, egészségi állapot, idősödés, halandóság, nyugdíjazás, belföldi és nemzetközi vándorlás, a népesség szerkezete és népesség-előreszámítás.
A kötetben a társadalmi egyenlőtlenségeket alapvetően meghatározó iskolai végzettség szerinti különbségek következetesen bemutatásra kerülnek.
Emellett a 2018-as Demográfiai Portré különösen nagy hangsúlyt fektet a nemek közötti különbségek bemutatására, ezen belül a férfiak perspektívájának érvényesítésére is hiszen a demográfiában, különösen a családformálódás területén általában a nők aspektusa a meghatározó. Ebben a kiadványban, ha nem is teljes körűen, de érdemi módon igyekeztek bemutatni a szerzők a férfiak perspektíváját is. Ennek egyik eredménye az apaságról szóló önálló fejezet.